Dunakeszitől Wimbledonig

Bogyó Tamással beszélgettünk

Hétfő délben hivatalosan is elindult a Wimbledoni Teniszbajnokság, ami önmagában nem meglepő, hiszen minden évben meghatározó ez a két hetes rendezvény. Ugyanakkor a Dunakeszi Teniszklub meghatározó alakja és vezetője Bogyó Tamás is részt vesz a rendezvényen.

Közel 6 éve annak, hogy Tamást a nemzetközi teniszvilág előadói között tartják számon. Ez a történet Mike Barell meghívásával kezdődött, aki először adott lehetőséget az első edző-képzésben való előadói státusszal. Ekkor egy órás előadásban mesélt Tamás a 10 év alatti gyerekek oktatásáról.

Azóta eltelt 6 hosszú és izgalmas év, ami alatt több, mint 20 országban, közel 100 előadáson van túl a teniszklubunk vezetője. Klubok, teniszszövetségek, edzőket tömörítő szervezetek találták őt megfelelőnek arra, hogy szakmai előadásokon keresztül mutassa be a szakmai munkát, amiről a Dunakeszi Teniszklub is szól.

“GPTCA Professional Tennis Coach Association és a PTR (Professional Tennis Registry) szervezetek előadásaiban vehettem részt a legnívósabb szakmai rendezvényeken.”

A már említett angol PTR nemzetközi edzőszervezet edzőképzésére, Wimbledonba látogat Tamás, hogy 2022. július 3-án a Grand Slam-tornák alatt tartson előadás a 12 éves gyerekek tenisz-oktatásáról. Az egy napos rendezvényre 350-400 edzőt várnak, ahol a korosztály taktikai és technikai mérföldköveiről hallhatnak előadást.

E mellett a Topspin pro nagyköveteként egy informatív előadás és bemutató is vár Tamásra, így egy hihetetlen intenzív és eseménydús hétvége lesz 2022. júl. 3-5 között.