Fejben dől el a profi karrier

Fejben dől el a profi karrier

Szerző: | márc 23, 2025 | Blog

Áprilisban ismét a Nexon Dunakeszi Teniszklub vendége lesz a spanyol Gonzalo López-Fabero, aki tavaly már vezetett U12-es edzőtábort az érdeklődő magyar gyerekeknek. A GPTCA (Global Professional Tennis Coach Association) tagja, korábban topjátékosokat is edző tréner, idei látogatása előtt a TotalTenisznek adott interjút, amelyben játékosként szerzett tapasztalatain túl, a lassan három évtizedes edzői karrierjének legfontosabb tanulságairól is beszélt.

A ma már saját barcelonai akadémiáján, elsősorban fiatalok képzésével foglalkozó szakember, a 90-es évek derekán, az ATP 169. helyén érte el karriercsúcsát játékosként, edzőként pedig lassan három évtizede járja a világot, tanítványai között volt hosszabb-rövidebb ideig Julián Alonso (ATP 30.), Tejmuraz Gabasvili (ATP 43.), Adrian Menendez-Maceiras (ATP 111.), de a fiatal, profi karrierjét éppen kezdő Karen Hacsanovval (ATP 8.), Joao Sousával (ATP 28.) és Albert Ramos-Viñolas-szal is dolgozott. A spanyol Davis Kupa-csapat mellett többször is segédkezett. Ezek a nevek azonban csak a legismertebbek, hiszen keze alatt sokan mások is megfordultak, akik különböző szinteken lettek sikeresek. De olyanok is szép számmal akadtak, akik nem érték el az általuk kitűzött cél. Szerinte ezt azért fontos megemlíteni, mert a mai modern tenisz kegyetlen realitása, hogy végül csak a legjobbaknak sikerül a vágyott profi karrier megvalósítása.

Hogyan lett teniszező, miért éppen ezt a sportágat választotta? – tette fel a kérdést Gonzalo López-Faberónak a TotalTenisz újságírója, Gy. Szabó Csilla.

Nehéz eldönteni, hogy én választottam a teniszt, vagy ő engem – válaszolt nevetve a spanyol szakember. – Édesapám amatőr szinten játszott, imádta a sportágat, az ő révén lett a játék a mindennapjaink természetes része. Már kétévesen teniszütővel a kezemben fotóztak a szüleim, hiszen édesapám mindig vitt magával, és persze a bátyámat is. Ilyen környezetben, szinte észrevétlenül lettünk teniszezők. Nem az volt a céljuk, hogy profik legyünk, ám ahogy jöttek az eredmények, egyre inkább magával ragadott minket ez a világ. Juniorként a világranglista tizenötödik helyén zártam, felnőttként éveket töltöttem a top kétszázon belül, bátyám pedig NCCA-bajnok lett. De soha nem bántam meg a döntésemet, hiszen ez egy csodálatos közeg.

A felnőttek közé való átlépés azonban önnek sem ment könnyen. Általánosíthatóak-e ezek a problémák?

A profi karrier megkezdése sohasem könnyű, ha nem vagy olyan született szupersztár, mint mondjuk Alcaraz. Tizenhét és húsz éves korod között tele vagy kételyekkel, különösen akkor, amikor nem jönnek a korábban megszokott eredmények. Az ATP mezőnyébe átlagosan huszonhárom-huszonnégy évesen lehet betörni, tehát ott van az a néhány év, amelyet többnyire a bizonytalanság, a motiváció elvesztése, és a maximális koncentráció hiánya jellemez. Ez a legnagyobb és legfontosabb lépés egy teniszező életében. A játékosok kilencvenkilenc százaléka itt bukik el… Ez így volt korábban is, ma azonban még nehezebb a helyzet, az elvárások ugyanis folyamatosan nőnek. Ráadásul ezek egyre korábban fogalmazódnak meg. Amikor a sikeres fiatalok szembesülnek a valósággal, leginkább a belső egyensúlyuk sérül, ezért fontos, hogy ebben a kritikus időszakban a legmegfelelőbb emberek álljanak mellettük.

Miért lett edző, kitől tanult a legtöbbet?

Huszonnyolc évesen, amikor befejeztem a pályafutásomat, nem volt másom csak a teniszütőm, valamint a teniszpályán megélt sok-sok felejthetetlen és boldog pillanat. A százhatvan és a kétszázhúsz között mozogva nem nagyon tudtam pénzt félretenni, ugyanakkor a tenisz volt az egyetlen dolog, amihez igazán értettem, ehhez a világhoz tartoztam. Az első lehetőséghez Németországban jutottam, abban a klubban, ahol a csapatversenyek során játszottam. Megpályáztam egy edzői állást, amit meg is kaptam a tizennégy évesek és kicsit idősebbek mellett. Ennek már huszonnyolc éve, és azóta én magam is sokat változtam, folyamatosan fejlődök, tanulok. Barcelonai vagyok, tehát rendkívül jó alapokkal rendelkeztem, idővel pedig a szakma minden csínját-bínját kitanultam, felépítettem a saját képzési programomat. Mindig is a legmagasabb szintű versenyzés érdekelt, szerencsére nagyon sok jóképességű, motivált játékossal dolgozhattam. Munkám során a biztos spanyol alapokra, valamint a szorgalmamra, elhivatottságomra építhettem.

Az oktatás és a képzés területén mit tart a legfontosabbnak?

A technika, a taktika, az erőnlét és a jó hozzáállás egyaránt fontos. Ha az egyikben is komoly hiányosság van, nehéz eredményt elérni. De mégis azt mondom, hogy a jó fej az, ami egyszerűen elengedhetetlen. Amikor valakivel megkezdem a közös munkát, először a képességeit mérem fel, majd a környezetét, leginkább pedig azt, mentálisan mire képes. Ha minden adott, akkor folyamatosan fejlődni fog. Sokféle út vezet a sikerhez, hogy melyik jön be az leginkább egyénfüggő. Ezt el kell fogadni. De ha fejben gondok vannak, akkor abból nagyon nehéz bármit is kihozni.

Bogyó Tamással, most már több éves a munkakapcsolatuk, hogyan értékeli ezt az együttműködést?

Nagyon szeretek vele dolgozni, szívesen hallgatom az észrevételeit, én is sokat tanulok tőle. Mivel hasonlóan gondolkodunk a teniszről, nagyon gördülékeny a közös munka. Jó lenne még több időt együtt tölteni, a távolság miatt azonban ez nem könnyű. Úgy látom, hogy Dunakeszin mindenkinek megvan a feladata, és azt a lehető legjobban igyekszik ellátni. Nagyon örülök annak, hogy egyre jobban megismerem a magyar viszonyokat, és talán lehetőségem nyílik arra, hogy a saját eszközeimmel az itteni teniszt is segítsem.

Korábban milyen ismeretekkel rendelkezett a magyar teniszről? Mit gondol a gyermekekről, akikkel tavaly, Dunakeszin találkozott?

Első benyomásaimat az önök országáról a legjobb teniszezőik, például Noszály Sándor révén szereztem. Utóbbi ellen magam is játszottam. Tamásék jártak korábban nálunk Barcelonában, de a tavalyi tábor során nyílt csak igazán lehetőségem arra, hogy betekintsek a magyar viszonyokba. A résztvevők fiatal koruk ellenére igen magas technikai szinten játszottak. Ez szembetűnő volt a számomra. Ahogy az is, hogy számukra a továbblépés kulcsa az lehet, ha játékosként fejlődnek. Ha megértik mit jelent valójában teniszezni, teniszezőnek lenni. Úgy láttam, technikailag néha még jobb szinten is vannak bizonyos elemekben, mint a spanyol kortársaik. Itt lenne tehát az ideje, hogy „igazi” teniszezőkké váljanak.

A barcelonai mester az ifjú Novak Djokoviccsal

Április negyedik hetében ismét Dunakeszin tart edzőtábort, milyen újdonságokkal készül?

Elsősorban azokra a gyerekekre számítunk, akik már tavaly is részt vettek, az akkor megszerzett tudásra építkezve szeretnénk előbbre lépni. Mégpedig a már említett „igazi játékossá válás” felé. A technikára tehát kevesebb időt szánunk majd, mint tavaly. Ahhoz szeretnénk eszközöket adni nekik, hogy megértsék mikor, mit és miért tesznek a pályán. A legfontosabb azonban az, hogy ismét egy nagyszerű hetet tölthessünk együtt, sok tapasztalatot és közös élményt szerezve. A teniszt ugyanis szeretni kell, ezt soha, semmilyen körülmények között nem szabad elfelejteni.

Melyek a távolabbi terveik?

Nekem ez lesz a második edzőtáborom Magyarországon, és Tamásék is többször jártak már nálunk Barcelonában, ezért mindenképpen a folytatásban gondolkodunk. Rengeteg dolog jár a fejünkben, hiszen mindketten előbbre szeretnénk lépni a játékosainkkal, de ezek most még inkább csak tervek. Örömmel tapasztaltam, hogy Magyarországon mindenki nagyon nyitott a fejlődésre, éppen ezért optimistán tekintek a további további közös munka elé is. Köszönöm mindenkinek a kedves fogadtatást, boldogan térek vissza Dunakeszire és Magyarországra. Alig várom már az újabb, áprilisi találkozást!

Fotók: Gonzalo López-Fabero és Nexon Dunakeszi Tenisz Klub

Minden gyerek számít, a legkisebb is!

Minden gyerek számít, a legkisebb is!

Szerző: | márc 4, 2025 | Blog

Az utánpótlás-nevelés a folyamatos építkezésről szól, éppen ezért a már meglévő játékosok felkészítése mellett, a toborzás is fontos feladata a Nexon Dunakeszi Teniszklubnak. Ez utóbbi sikerességét mutatja, hogy a 2016-ban született korosztály tagjaiból már most formálódik egy igen erős nyolc-tíz fős csapat, amely a versenyzői team utánpótlását jelentheti. Az utóbbihoz vezető út természetesen még nagyon hosszú, és nehézségekben is bőven lesz részük a vállalkozó kedvű fiataloknak és családjuknak, ám a kezdet már most, több mint biztató. 

„Nagy öröm, hogy ebben a korosztályban sokan nyitottak voltak arra, hogy megtegyék az első lépéseket a versenytenisz irányában – beszélt a 7-9 éves fiatalokkal megkezdett munka fontosságáról Bogyó Tamás, a Nexon Dunakeszi Teniszklub vezetőedzője. – Ráadásul nagyon jó csapatot alkotva, egy irányban húzva indultak el ezen az úton. A versenykiírásban található eltérések miatt a HEAD Teniszvetélkedők sorozatot választottuk az első meccsek lejátszásához, hiszen félévnyi munka nem elegendő ahhoz, hogy valaki érdemi mérkőzést vívjon a narancs színű pályán. Márpedig akik elsős általános iskolásként vesznek először ütőt a kezükbe, azok csak az évvégig tartoznak a Play and Stay verseny piros pályásai, vagyis a kezdők közé. Úgy gondolom, hogy ez a részünkről így korrekt a játékosokkal és a szülőkkel szemben is. Az első élmények ugyanis általában meghatározóak, éppen ezért mi azt szeretnénk, ha ezek kellemesek lennének a számukra. Nekünk minden egyes gyerek fontos, és minél tovább szeretnénk őket a pályán tartani.”

Bogyó Tamás szerint megfelelő képzést kapva később mindenki gond nélkül kapcsolódhat be a hazai szövetségi versenyrendszerbe, amelynek keretében már szinte mindent tudniuk kell majd. A különböző alapvonali ütéstípusok elsajátításához, a szervák előkészítéséhez, a hálójáték elsajátításához azonban idő kell, amit Dunakeszin mindenkinek meg szeretnének adni. No és persze rendszeres munka, amelybe szintén bele kell szokniuk a kisiskolásoknak. 

„A versenyzés nemcsak a gyerekekre fejlesztő hatású, de a szülői közösségünk is erősödik általa, ami a klubélet szempontjából fontos nekünk” – tette hozzá Bogyó Tamás, aki szerint már most vannak olyan fiatalok, akik elhivatottságukkal kiemelkednek a többiek közül. Mint például Fésüs-Tóth Milán, Heinrich Milán és Kácsor Dániel. De vajon ők, hogy kezdték és miért vágtak bele a versenyzésbe?

„A belvárosból kiköltöztünk Dunakeszire, s miután Milánt egy sportágválasztón a tenisz fogta meg a leginkább, két évvel ezelőtt eljöttünk a klubba egy bemutatóórára – idézte fel a döntés fontos pillanatát Heinrich Milán édesanyja, Zilahi Angéla, aki ma már maga is teniszezni tanul, jóllehet korábban kézilabdázott és futott. – Úgy gondolom, nagyon jól választottunk, imádja ezt a játékot, a versenyzés pedig teljesen természetesen jött. Az életben is szereti megmutatni, miben jó, amit mi is támogatunk. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy sokat kell vele beszélgetni a határokról, a kudarcok kezeléséről. De az edzőire is nagyon hallgat, felnéz rájuk, szívesen kér tőlük segítséget, tanácsot. Ilyen támogató környezetben pillanatnyilag a versenyzés jó oldalait látjuk, s ebben a HEAD Teniszvetélkedő felépítése is segített, ahogy az eddig nyert két ezüstérem is. Hogy később mit szeretne, az már az ő döntése lesz, most az edzések és a tornák mellett örömmel nézi a tv-közvetítéseket, s az a vágya, hogy egy nap ő is a US Openen lépjen pályára. Nagyon sok dologtól függ, melyik is lesz az ő igazi útja, bár azt bevallom, egy élsportolói karrierért nem szívesen áldoznánk fel a gyermekkorát. Szerencsére most még a heti öt tenisz mellett a két úszás is belefér, bár Milán ez utóbbi helyett is inkább ütögetne.”

Heinrich Milán legjobb barátja, Kácsor Dániel is az említett nyílt napon döntötte el, hogy az atlétika és a foci után inkább a teniszt választja, s ebben nagy szerepe volt a két fiú közötti szoros kapcsolatnak is. 

„A bölcsődében kezdődött kettejük barátsága, s mivel suliba már máshová mentek, most a tenisz jelenti a közös tevékenységet számukra, s ezt mi szülők is fontosnak tartjuk – beszélt indíttatásukról Dénes Krisztina, Dani édesanyja. – Szeretjük a sportokat, Dani pedig mindig is nagyon eleven, aktív kisfiú volt, hamarabb futott, mint sétált. Igazi versenyző típus, akinek fontos a győzelem, a HEAD Teniszvetélkedőn pedig kifejezetten jó élményeket szerzett, hiszen nyomban aranyérmet nyert. Nyitottan, örömmel vágtunk bele a versenyzésbe, és eddig jó tapasztalatokat gyűjtöttünk. Utóbbiban annak is nagy szerepe van, hogy sokan mentünk együtt Dunakesziről, így mi szülők is csapattá kovácsolódunk össze. Izgalmas időszak vette kezdetét a versenyzéssel, ami még sok kihívást tartogat. Az ezzel járó esetleges sikerek és kudarcok megélése során számunkra az a legfontosabb, hogy az öröm, amit a tenisz ad Daninak, megmaradjon. A heti két-három edzést ősztől emeltük négyre, amivel nagyobb hangsúlyt kapott mindennapjaiban a sport, ugyanakkor pihenésre, játékra is marad ideje. A későbbi élsporttal kapcsolatban vannak ugyan aggályaink, de ha az lesz a legnagyobb vágya, akkor támogatni fogjuk álmai megvalósításában.”

Fésüs-Tóth Milán története annyiban különbözik társaiétól, hogy édesapja, Tóth Balázs, maga is lelkes amatőr teniszező, őt látva jött meg a kedve a játékhoz. Ennek utóbbi is örült, hiszen olyan sportos irányba kívánta terelgetni fiát, amely élete végéig kitartó örömet és elfoglaltságot szerezhet neki. A tenisz pedig ilyen.

„Gyerekként is jártam órákra, igazából azonban nyolc-tíz éve találtam vissza a teniszhez, azóta játszom ismét rendszeresen – kezdte a Milán választását megalapozó saját történetével Tóth Balázs. – Nekem pillanatnyilag hatvan körüli csapattársaim is vannak, ők a saját példájukkal bizonyítják, hogy rendkívül sokáig űzhető, ugyanakkor pályát és edzőpartnereket is könnyű találni. Ilyen szempontból tehát hosszútávon gondolkodunk, de az is fontos, hogy Milán is oda van a teniszért. Egy éve kezdte el az edzéseket, eddig két HEAD Teniszvetélkedőn vett részt, mindkettőt megnyerte, ami óriási sikerélményt adott neki.

Ez utóbbival kapcsolatban igyekszem nagyon visszafogni magamat, nem szeretném a saját ambícióimat átadni neki. Belülről, saját elhatározásként kell jönnie a tűznek, ami most már láthatóan benne is lobog. Egyébként a focilabdát cseréltük a teniszre, ami a lehető legjobb döntésnek bizonyult, egyikünk sem bánta meg. Nagyon komolyan készül a versenyekre, és a hosszútávú versenyzésre, amiben maximálisan támogatjuk. Szeretném, ha ki tudna teljesedni ebben a sportágban, miközben azt is tudjuk, milyen sok időre, energiára, pénzre és persze szerencsére van szükség egy sikeres teniszezői karrier felépítéséhez. Éppen ezért most még nem is jelentünk ki semmit sem a jövőjével és a terveivel kapcsolatban.

Azt szeretnénk, ha két-három évente szintet lépne, s majd meglátjuk hová jutunk el. A végső szó azonban mindig az övé. Szerencsére nagyon jól látja a dolgokat, persze mi is megteszünk mindent azért, hogy pontosan tudja és megértse mivel jár a választása.”