Híreink

 

kövesd blogunkat!

Bogyó Tamás nemcsak klubunk elnöke és vezetőedzője, de nemzetközi szinten elismert szakember is, aki azon túl, hogy játékosaival járja a hazai és külföldi tornákat, a nemzetközi konferenciáknak, edzőképzéseknek is gyakori meghívottja. 2016 óta tíz-tizenöt előadást is tartott évente Amerikában, és Európa több országában, így Angliába, és Németországba is visszatérő vendég.  Elsősorban a 12-14 éves korosztály élversenyzőinek képzéséről tart szakmai előadásokat, különös tekintettel a taktikai és technikai fejlesztés lehetséges útjairól, az esetleges hibák javításáról, de a gyakorlásokat legjobban segítő eszközöket is gyakran bemutat.

Az első meghívást Mike Barell angol szakembernek köszönhette, a sikeres bemutatkozást pedig egyre több és rangosabb újabb követte. Adott már elő Hilton Head Islandon, az amerikai teniszszövetség rangos szakmai eseményén, ahogy Wimbledonban is, a sportág bölcsőjében, a közvetlenül a Grand Slam-torna előtt sorra kerülő konferencián. S bár az utóbbi évben egyre több idejét köti le a Nexon Dunakeszi Teniszklub vezetése, valamint a tanítványokkal való törődés, azért az idei évben is több rangos felkérést már elfogadott, sőt, az elmúlt héten Németországban két helyen is kíváncsiak voltak rá. Előbb Frankfurtban, majd Berlinben töltött két-két napot a helyi régiós, illetve a német teniszszövetség meghívására.

„Frankfurtban egy a személyem köré épített programban vettem részt – számolt be szakmai túrájáról Bogyó Tamás. – Az első napon összesen hat órában – elméleti és gyakorlati –, osztottam meg ismereteket a helyi kollégákkal arról, hogy tudunk kompetitív környezetet teremteni a tizenkét-tizennégy évesek számára. Másnap a hasonló korosztályba tartozó német válogatottaknak tartottam bemutató edzéseket ugyanebben a témában. Utóbbi számomra is tanulságos volt, hiszen szembetűnő volt a gyerekek kitűnő munkamorálja, végig nagy figyelemmel és odaadással dolgoztak. Ezt azért volt jó látni, mert én is csak a munkában hiszek, ahhoz, hogy valaki teniszezővé váljon, ez az alap. Intenzitással lehet később azon tehetségek fölé kerekedni, akik gyermekként nem sajátították el ezt a fajta alázatot. A titok ugyanis a szürke hétköznapok edzéseiben rejlik, akik ezeket is folyamatosan kihívásként, versenyhelyzetként fogják fel, azok előzik meg később a többieket.”

Klubunk szakembere ugyanakkor hasznos tapasztalatokat is gyűjthetett, hiszen vendéglátói bepillantást engedtek számára a frankfurti központ működésébe. Érdekes volt látnia azt, hogyan kapcsolódnak egymáshoz szakmailag és anyagilag az egyébként igen nagy önállósággal és saját költségvetéssel rendelkező régiós szövetségek, amelyek természetesen kiváló infrastrukturális körülmények között biztosítják a helyi válogatott játékosok fejlődését. Aktívan kiveszik a részüket az össznémet teniszéletből, számos edzőképzést és versenyt rendeznek.

Berlini gyakorlati oktatás

A kétnapos frankfurti látogatás során egy helyi klubba is elvitték a szervezők. A több mint másfél ezer tagot számláló egyesületben körülbelül négyszáz gyerek teniszezik rendszeresen, ami azt mutatja, Németországban továbbra is a legnépszerűbb sportok közé tartozik a tenisz. S ez még akkor is így van, ha itt is tapasztaltak némi visszaesést, amely miatt a német szakemberek is gyakran panaszkodnak.

A minőség fontosabb, mint a mennyiség

A német szakmai túra következő állomása Berlin volt, ahol öt jeles német kolléga társaságában adott elő, egyetlen külföldiként. Az egynapos workshopra a tavalyi részvételét követően hívták vissza, és idén újabb két évre szerződést kötöttek vele a szervező TVBB (Berlin-Brandenburg Tenisz Szövetség). A rangos eseményen több mint 130 szakember vett részt, Bogyó Tamás pedig kétszer másfél órában osztotta meg tudását a hallgatósággal, a gyakorlati foglalkozáson a 2012-es német top10-es leányválogatott volt segítségére.

„Rengeteg feladatom van Dunakeszin, így a korábbi tempóban már nem tudom járni a világot. Mi is szervezünk nemzetközi versenyeket, edzőtáborokat és képzések is szerepelnek a terveinkben. Mindez persze a napi munka mellett, ami mindennek az alapja. Ilyen körülmények között több felkérésem van, mint aminek meg tudok felelni, de az biztos, hogy idén is ott leszek Wimbledonban a PTR konferencia előadójaként, valamint Olaszországban, Ausztriában és Bázelben is” – tette hozzá Bogyó Tamás, aki szerint az edzői mesterségnek is fontos eleme, hogy nyitott szemmel járjunk a világban, hiszen a sportág folyamatosan fejlődik. Leginkább taktikailag, ám a modern technikának és az azzal nyerhető részletes adatok sokaságának köszönhetően az egyéni előrelépés is egyre inkább a szakemberek alapos tudásától függ.