A versenysport, azon belül is a tenisz, nemcsak maguktól a sportolóktól, de családjuktól is sok áldozatot követel. Mégis sokan vállalják, elsősorban a sport személyiségfejlesztő hatása miatt, a gyerekek esetében pedig a rendszeres mozgás is komoly érv. De vannak különleges történetek is, mint amilyen a Nexon Dunakeszi Tenisz Klub egyik fiatal játékosáé.

A 11 esztendős Szmolenszky Tamara néhány hete nyerte meg első hazai korosztályos tornáját, majd szabadkártyával a Dunakeszin megrendezett U14-es kiemelt kategóriás versenyen is indulhatott. Pedig 2022-ben, egy orvosi diagnózist követően mindenre gondolt a Szmolenszky család, csak arra nem, hogy Tamara három évvel később a teniszpályán vív majd vérre-menő csatákat.

Az ikerlányokat nevelő Szmolenszky szülők nem sportoltak versenyszerűen, ám azt mindenképpen szerették volna, hogy gyermekeik iskola után mozogjanak kicsit. A focit, az úszást és a kosárlabdát egyaránt kipróbálták, de egyik sem fogta meg őket különösebben. Amikor kilenc évesek lettek, Tamaránál 1-es típusú cukorbetegséget állapítottak meg, ami alapjaiban rengette meg addigi életüket. Fél évbe tellett, amíg biztonsággal elsajátították a mindennapos rutint, a kislány pedig teljesen megváltozott, bezárkózott önmagába.

„Visszaszerettük volna hozni a nyitott, vidám, önfeledt személyiségét, ezért amit csak lehetett kipróbáltunk – beszéltek életüknek erről az igen nehéz szakaszáról a szülők, Szmolenszky Dóra és Zoltán. – Augusztusban lesz két éve, hogy amolyan utolsó esélyként megkerestük Bogyó Tamást, akihez egyébként két évtizedes jó barátság köt bennünket. Ismerte a helyzetünket és olyan edzést varázsolt Taminak, hogy ő azonnal igent mondott a folytatásra. Mi pedig nagyon boldogak voltunk, hiszen tudtuk, a sport segítségével ő is gyorsabban visszanyeri régi önmagát. Természetesen mi már azzal is elégedettek voltunk, hogy rábólintott a heti kétszeri csoportos edzésekre, kizárólag az ő döntése volt, hogy egy évvel később versenyezni kezdett. Eleinte persze tartottunk attól, hogy ez csak egy fellángolás lesz, de annyira megszerette a klubot, a közeget és a társakat, hogy most már minden szabadidejét itt tölti. Mi pedig boldogok vagyunk, hogy a teniszpályán őt is boldognak látjuk.”

Az utolsó esélyből tehát igazi szerelem lett, Tamara számára ma már a hétvégék sem telhetnek el tenisz nélkül. Sőt, legszívesebben a családi vakáció helyett is inkább a teniszklubot választaná. Amolyan második otthonaként tekint a Magyarság Pályára. A szülők pedig ma már nemcsak lányukat, de a klubot is támogatják saját lehetőségeikhez mérten. A pályákon feltűnő Chilli Cuki feliratok az ő vállalkozásukat hivatottak cserébe népszerűsíteni, bár ők enélkül is segítenének.

„Erkölcsi kötelességünknek tartjuk, hogy támogassuk Dunakeszi lakóit és ne csak a teniszen keresztül – tudjuk meg a vállalkozó házaspártól, amely folyamatosan keresi a lehetőséget arra, hogy visszaadjon valamit a közösségnek. – A városi rendőrök gyermekeit rendszeresen meghívjuk fagyizni, támogatjuk a helyi vállalkozókat, nagycsaládosokat, iskolai bálokat, és a VSD is mindig kap tőlünk fagyibérletet. De a cégünknél uralkodó hangulat is családias, jelenlegi dolgozóink maguk is hozzánk jártak fagyizni pici gyermekként. Talán emiatt a teniszklubban is éppen azt szeretjük, hogy itt van Marika néni, Tomi és a sok-sok kedves ismerős, barát. Másik lányunk, Szonja is szeret sportolni, igazolt tollaslabdázó, indul is néha versenyeken, amelyeken jól is szerepel, de őt inkább a tanulás vonzza.”

Amikor Tamara felvetette a versenyzés lehetőségét, a szülők annak ellenére sem mondtak nemet, hogy tudták, igen sok szervezést igényel majd a részükről. A Chilli Cuki miatt egy hónapra előre kell tervezniük, hiszen az üzletben is mindennek a helyén kell lennie ahhoz, hogy nyugodt szívvel kísérhessék el kislányukat a különböző tenisztornákra. Főleg azért, mert a távolabbi városokba nagyon szeretnek együtt, amolyan családi programként utazni. Ha lehet, még Szonját is megnyerik a közös időtöltésre.

„Rengeteget kaptunk a sporttól, azon belül is a tenisztől – veszi át a szót az édesanya, Dóra, aki elismeri, hogy egyáltalán nem könnyű a cukorbetegséget és a versenysportot összeegyeztetniük. Utóbbi olyan stresszt okoz a kislány szervezetének, ami miatt folyamatosan ingadozik az inzulinszintje. – Tami ismét a régi, éppen ezért inkább vállaljuk a cukor beállításával járó nehézségeket is. És most már mi is teniszezünk, én egy reggeli anya-csoportban, Zoltán pedig esténként, munka után, a többi apukával játszik. Az életünk fontos részévé vált a sportág, és amatőr szinten mi is szeretnénk majd belekóstolni a versenyzés világába. Egyszerűen átragadt ránk is a lelkesedés, amiben óriási része van a többi szülőnek, a pálya szélén szurkolva kötött értékes, új barátságoknak. S hogy mi lesz később? Ezt most még nem tudhatjuk, Tami szervezete mondja majd ki a végső szót. Az biztos, hogy mi mindenben, így a versenyzésben is támogatjuk. Most két órára tudom jól beállítani a cukrát, ha hosszabb meccseket fog játszani, ahhoz nekünk is alkalmazkodnunk kell majd. Jövőre kipróbáljuk a magántanulói státuszt, meglátjuk milyen irányban tudunk majd úgy elmozdulni. A mi esetünkben mindenképpen szükség van egy B tervre, ezért jár erős suliba, és vesszük komolyan a tanulást is. Ő viszont a teniszről nem tud és nem is akar lemondani, hiszen játék közben ismét önmaga lehet.”